római birodalom (lat. Imperium Romanum): A Földközi-tenger vidékét felölelő Imperium Romanum igen szerény kezdetekből, egy közép-itáliai kis falusi településből, →Rómából alakult ki. - I. 1. Róma mint városállam kirság volt. A kir. egyesítette a hadvezéri, bírói és szakrális hatalmat, támaszkodva a neve szerint is öregekből, vsz. az egyes kisebb közösségek fejeiből alakult senatusra (senex, 'öreg'). A monarchia első szakaszában lat. és szabin eredetű uralkodók álltak a róm. közösség élén. Ezt a korszakot a Kr. e. 7. sz. vége felé (a hagyomány szerint Kr. e. 616-ban) az etruszk befolyás váltotta föl; a kir. hatalmat különböző, egymással is versengő D-etruriai városokból származó kir-ok vették át; Róma mintegy a laza etruszk városállam-szöv. tagja lett. Az etruszk korszakban jelentős gazd. és művelődési fölemelkedés következett be, fokozódott a település városi jellege. -

2. Az etruszk kir-ok uralmát a hagyomány szerint Kr. e. 509: megdöntötték, s létrehozták a független köztársaságot. Az új, közt. államszervezet kialakulása természetesen hosszú időszak alatt következett be, annál is inkább, mert az etruszk befolyás vsz. néhány évtizeden át még bizonyos mértékig érvényesült. (Különben a hagyományos kronológiai keretet az újabb kutatások eredményei - szemben a régebbi hiperkritikus elméletekkel - lényegében igazolták.) A közt. államszervezet a kirság rendszerére való ellenhatás képét mutatja. Az egységes kir. hatalom egyes jogköreit külön-külön testületek között osztották meg. A katonai vezetés a magasabb tisztségviselők (magistratusok), elsősorban a →consulok kezébe került; külön testületek látták el a szakrális-kultikus papi teendőket; a törv-hozás, választás a népgyűlés joga volt. Jelentős szerepe lett a →senatusnak, amely a magasabb tisztségviselőkből alakult, akik életfogytiglan lettek a testület tagjai. Az egyeduralom visszaállításának lehetőségét volt hivatva megakadályozni az a rend, hogy minden tisztséget a megválasztottak testületi jelleggel töltöttek be, azaz legalább ketten. E struktúra s a tisztségviselők száma az idők folyamán a terjeszkedés által előidézett szükségleteknek megfelelően változott. A legfőbb méltóságok, a consulok azonban mindvégig ketten voltak. Hozzájárult ehhez még, hogy egy-egy tisztséget mindenki csak 1 évig viselhetett, s a hiv. ranglétrán egymást követő tisztségek elnyerése között legalább 2 évnek kellett eltelnie. - Az etruszk államszöv-ből kiszakadt Róma pozíciója átmenetileg meggyengült. Sorozatos harcokat kellett vívnia szomszédaival. Kr. e. 390: súlyos vereséget szenvedett a Pó vidékéről D felé előrenyomuló kelta (gall) törzsektől, akik egy időre a város nagy részét is megszállták. - A fiatal közt. helyzetét nehezítette a →patriciusok és →plebeiusok ellentéte, melyet hosszú folyamatban törvényekkel szabályoztak: Kr. e. 550 k. a XII táblás törv-ek; 450 k. a lex Cornelia, amely biztosította a patricius-plebeius felek házasságának jogi érvényességét, s ezzel az utódok örökösödési jogát; 367: a leges Liciniae-Sextiae, amelyek egyebek között megszabták, hogy a 2 consul egyikének mindig plebeiusnak kell lennie; végül Kr. e. 287: a lex Hortensia, amely kimondta, hogy a plebeiusok gyűlésén hozott határozat a senatus jóváhagyása nélkül is teljes érvényű törv. A patriciusok és a vagyonosabb, előkelőbb plebeiusok a 4. sz. vége felé zárt, kiváltságos r-be, nobilitasba (→nemesség) tömörültek. -

3. A kelta támadás után kezdődött a ~ kibontakozása. A város terjeszkedni kezdett a Tiberis két partján, elsősorban D felé. Kr. e. a 4. sz. végére elfoglalták Latiumot, Campaniát és Etruria jelentős részét. 290: a samnisok elleni háborúk befejezése, 272: Tarentum, a tekintélyes D-itáliai gör. gyarmatváros elfoglalása után uralma alá került az Appennini-fszg-nek a Pótól D-re eső egész ter-e, melyet egymástól eltérő föltételek alapján megkötött szerződésekkel szöv. állammá szerveztek Róma vezetése alatt. A róm. államszöv. így a Földközi-tenger Ny-i medencéjének Karthágó mellett a legerősebb, legjelentősebb államalakulata lett. 250 k. megindult a terjeszkedés a fszg-en kívüli ter-eken is. Az első célpont Szicília szg-e volt, ami a karthágóiakkal való összecsapásra vezetett. 264-241: az első, 218-202: a második pun háború során Róma magához ragadta a Földközi-tenger Ny-i része fölötti uralmat, amelyet eladdig Karthágó, a föníciai alapítású kereskedőváros, tengeri nagyhatalom tartott kezében. 146: lerombolták Karthágót. Közben a ~ légiói 215-167: megjelentek a Balkánon is, s Makedónia és a Szeleukida (szír) kirság elleni győztes háborúk sorozatában megalapozták uralmukat a Földközi tenger K-i partvidéke fölött is. - Az Itálián kívüli meghódított ter-eket tartományként (→provincia) csatolták a ~hoz. Az első prov. Kr. e. 242: Sicilia lett. - Az egyre élénkebb nemzetk. üzleti kapcsolatok során keletkezett peres ügyek elbírálására 242: külön tisztséget szerveztek (praetor peregrinus), aki a róm. polgárok és a külföldiek között fölmerült jogviták eldöntését irányította, figyelembe véve a nem róm. fél hazájában hatályos törv-eket is. - A hódító háborúk nyomán nagyszámú hadifogoly került ~ba, akik →rabszolgaként egyre nagyobb szerepet kaptak a gazd. életben, különösen a mezőgazd-ban. -

4. A hódító háborúk során megnőtt a hadsereg jelentősége, s megváltozott a jellege. A légiókban eredetileg csak azok a ffiak szolgálhattak, akiknek a családja bizonyos ingatlannal rendelkezett. 100 k. azonban C. Marius reformja nyomán a nincstelen polgárok is beléphettek a hadseregbe; így a korábban évről-évre összeállított légiók helyébe állandó hadsereg jött létre, amelynek katonái zsoldot, szolgálati idejük lejárta után mint veteránok végkielégítésül földet kaptak. Ezzel párhuzamosan megnőtt a hadvezérek szerepe: a távoli ter-eken megvívott, éveken át elhúzódó háborúkban már nem vált be a vezérek hagyományos évenkénti váltogatása; a proconsulok fölhatalmazását ezért mind gyakrabban meghosszabbították 1-2, olykor több évvel is. Ez megnövelte a hadvezérek hatalmát, különösen, ha a sikeres hadjáratok során szerzett gazdag zsákmányból bőségesebben részesítették katonáikat, akik már nemcsak külső ellenség ellen, hanem a belső társad. hatalmi harcokban is készek voltak követni vezérüket. Ez a folyamat sorozatos polgárháborúkra s a hagyományos közt. államszervezet fokozatos fölbomlására vezetett. - A folyamatra jellemzők Róma háborúi a VI. Mithridatész Eupatórnak a Fekete-tenger DK-i partján fekvő kirsága ellen. Az első háború Kr. e. 89-85: a L. Cornelius Sulla, ill. Marius és híveik közötti polgárháborúba illeszkedett, amely Sulla győzelmével és 81-79: →diktatúrájával végződött. 74-64: a 3. háború során L. Licinius Lucullus hadvezéri megbízatását átmenetileg 3-4 tart-ra is kiterjesztették és 73-67: sorozatosan meghosszabbították. A háborút végül Pompeius Magnus, Sulla egykori híve 66-64: fejezte be. -

II. 1. A 3. mithridatészi háború során a róm. légiók Lucullus és Pompeius vezetésével hatalmas ter-eket foglaltak el a mai Közel-K-en. Ezeken Pompeius részben új tart-okat szervezett, részben csatlós államok rendszerét alakította ki ütköző ter-ül a ~ új K-i határainak védelmére. Több új várost is alapított. A háborúba belekeveredett az Arméniai Kirság is (→Örményország), amelynek uralkodója, I. Tigranész Mithridatésznek a veje volt, akinek a seregeit Lucullus egymás után két ízben is megverte s országának tekintélyes részét elfoglalta. Amikor Pompeius vette át a háború irányítását, megállapodott a pártusokkal, hogy azok támadásaikkal K-ről kössék le Tigranész megmaradt erőit. Maga Pompeius Kr. e. 66: szétverte Mithridatész seregét; az öreg kir-nak sikerült elmenekülnie a Fekete-tenger É-i partján levő birtokaira, a korábban elfoglalt Boszporuszi Kirságba. Pompeius, mikor ezzel a háborút lényegében eldőltnek tekintette, visszaültette trónjára Tigranészt, azzal a megszorítással, hogy a Van-tótól D-re fekvő Sophené és Gordyéné ter-ét adja át a fiának, akinek le kellett mondania a ~ javára kirsága Ny-i tart-airól Szíriától Galatiáig és Kappadókiáig. Később ugyan elnyerte a „római nép szövetségese és barátja” címet, de országa kliens-kirság maradt, mintegy előőrsként a pártusok Róma számára aggasztóan növekvő hatalmának ellensúlyozására. - Pompeius 65/64 telén Amisosba magához rendelte a térség kisebb államainak uralkodóit, közöttük 12 kir-t. A tanácskozás után hozzálátott a térség szervezeti-pol. rendezéséhez, tulajdonképpen önhatalmúlag, mert ez a senatus által kiküldendő, hagyományosan 10 tagú biz. feladata és joga lett volna. Ő azonban nem várta be ezek megérkezését. Kr. e. 64: elrendelte Bithynia és Pontus iker-tart. megszervezését. Ennek részleteit illetően Kr. e. 63: Mithridatész halálát követően intézkedett a lex Pompeia előírásaival, amelyek kb. 300 évig érvényben maradtak. A kettős tart. ter-ét 11 városkörzetre osztotta. A Boszporuszi Kirságot Mithridatész egyik fia, Pharnakész kapta meg; az orsz. hosszú századokon át Róma vazallusa volt. Közben a pártusok szolgálataik fejében megszállták Gordyénét és Osrhoénét, azonban Pompeius →legatusa, Lucius Franius Kr. e. 65: a ter. föladására kényszerítette őket. Szíriában teljes volt a fejetlenség: több város kivívta önállóságát, a síkvidékre be-betörtek a nomád beduinok; a névleges uralkodó, XIII. Antiokhosz nem tudta kezébe ragadni a hatalmat. Pompeius ezt látva elvetette a Szeleukidák trónigényét, Kr. e. 64: Szíriát fölszabadított ter-nek s Róma tart-ának nyilvánította, viszont több kisebb fejedség „önállóságát” meghagyta; ezek az új tart. elővédjéül szolgáltak. A még a gör-ök és makedónok által alapított városokkal (mint Szeleukeia, Antiokheia) nagyvonalúan bánt, s itt is, mint más ter-eken is, igyekezett megnyerni a gör-ök és makedónok rokonszenvét, támogatását a helyi lakosság rovására. A hasmoneus Alexander Janneus (103-76) fiainak, II. Hürkanosznak és II. Arisztobulosznak a trónviszályába előzetes szándékai ellenére keveredett bele. A két fiú a Judea és Jeruzsálem fölötti uralomért viaskodott. A viszályba külső erők is beavatkoztak, pl. az idumaeai Antipatrosz, a későbbi Nagy Heródes kir. apja, a nabateusok, stb. Arisztobulosz a rómaiakkal szembeni ismételt kihívó gesztusaival magára vonta Pompeius haragját. A légiók ostrom alá vették Jeruzsálemet, a Templom hegyét, s 3 havi ostrom után egy szombati napon benyomultak Salamon tp-ába; maga Pompeius is belépett kíséretével a szentélybe, magára vonva ezzel a vallásos zsidók gyűlöletét és átkait. A megszállást követően alaposan megcsonkították Juda kirságát, 10 gör. város a hozzájuk tartozó földekkel együtt kikerült a szöv-ből (→Tízváros); az események kapcsán több régi város (Gaza, Joppe, Gadara stb.) újjáépült. Arisztobuloszt és fiait fogságba vetették, Judea fölött elismerték Hürkanosz főpap uralmát, de a kir. címet nem nyerte el. -

2. Pompeius 62: hazatért Itáliába. Itt, sikereibe vetett bizodalmában elkövette azt a hibát, hogy partraszállás után Brundisiumban elbocsátotta hadseregét. A senatusnak a maga kollektív vezetőszerepét féltő többsége ezen fölbátorodva megtagadta intézkedéseinek jóváhagyását, hiszen azokat lényegében önkényesen hozta meg. Megtagadták továbbá igényeinek teljesítését a diadalmenet megtartására, veteránjainak földdel való ellátására. A sértődött és pol-ilag elszigetelődött Pompeius ezek hatására Kr. e. 60: C. Iulius Caesarral és M. Licinius Crassusszal 5 é. szóló (majd újabb 5 é. meghosszabbított) titkos együttműködési szöv-et kötött (első triumviratus), melynek révén a triumvirek gyakorlatilag magukhoz ragadták az áll. vezetését. A triumviratus legjelentősebb sikere az volt, hogy Caesar mint proconsul 59-50: meghódította az Alpoktól az Északi-tengerig terjedő, kelták lakta ter-eket (a mai Fro., Belgium, Holl., Luxemburg és Svájc egy részét magába foglaló vidéket). A ter-et Gallia néven prov-vá szervezték. Crassus sikertelen K-i hadjáratában 53: meghalt a pártusok elleni összecsapásban, kiknek kezébe került számos fogoly s a légiók hadijelvényeinek nagy része. E kudarc, a Róma tekintélyén ejtett csorba kiköszörülése a következő időszak külpol-jának fontos tényezője lett. - Pompeius kiegyezett a senatussal, a triumviratus fölbomlott; ez a Caesar és Pompeius közötti polgárháborúhoz, 48: Pompeius bukásához, majd Caesar diktatúrájához vezetett. -

3. Caesar feladata az lett volna, hogy megoldja azokat a nehézségeket, amelyeket a Róma városállamra méretezett állami-pol. szervezete és a kialakult világbirod. irányítása közötti ellentét okozott. Az erős közp. hatalom, az egységes államszervezet kialakítása érdekében Caesar rendezte a tart-ok igazgatását és adózását, a nincstelen róm. rétegek égető problémáit, végrehajtotta a pénz- és naptárreformot stb. Kezdeményezéseit, terveit azonban nem sikerült végigvinnie, mert a konzervatív senatorok egy csop-ja, miközben ő maga a pártusok elleni hadjárat előkészítésével volt elfoglalva, összeesküvést szőtt ellene, és pár nappal a tervezett útja előtt 44. III. 15: meggyilkolták. - A konzervatív köztársaságiak azonban a hagyományos pol. keretek között nem tudták a nehézségeket megoldani; a fejlődés szükségképpen a Caesar törte úton haladt tovább, a ~ fönntartása csak szilárd katonai erőn nyugvó, egységes közp. hatalom révén volt biztosítható. Az átalakulás újabb polgárháborúk árán ment végbe, s végül a közt. bukásához vezetett. Caesar híveinek, katonáinak és a konzervatív szenátorok párthíveinek összecsapása 43. XI: a második triumviratus megalakulását, a közt. erők megsemmisítését eredményezte. A triumviratust M. Antonius, Caesar 44. évi consultársa, M. Aemilius Lepidus, a dictator lovassági parancsnoka és C. Octavianus, Caesar végrendeletben örökbe fogadott unokaöccse alkották. A triumvirek 43. X: Antonius és Octavianus vezetésével 2 csatában legyőzték a makedóniai Philippinél a M. Brutus és C. Cassius vezette köztársaságiakat, s fölosztották maguk között a hatalmat. Antonius K-re ment, s Kleopátra egyiptomi kirnővel szöv-ben 2 sikertelen hadjáratot vezetett Parthia ill. Armenia ellen. Octavianusnak kisebb hadisikerek után sikerült megszilárdítania helyezetét Itáliában. - Ez a triumviratus sem volt hosszú életű: először Lepidus hullott ki a sorból, majd Antonius és Octavianus került szembe egymással. Kettejük összecsapása Actiumnál, 31. IX. 2: az „ifjú Caesar” győzelmével végződött, Antonius és Kleopátra visszamenekült Egyiptomba. Mikor Octavianus megjelent ott győztes seregével, s nyilvánvalóvá lett, hogy nincs esélyük a kiegyezésre, mindketten öngyilkosok lettek. Kr. e. 30: Octavianus elfoglalta Egyiptomot, s az országot magánbirtokának, önmagát a Ptolemaioszok utódának nyilvánította. -

4. Egyiptomból 29: Octavianus mint a ~ egyeduralkodója tért haza Rómába. Hatalmát erős hadserege, a zsákmányból származó mérhetetlen gazdagság, a róm. lakosság ellátása szempontjából roppant fontos egyiptomi gabonatermés fölötti rendelkezés lehetősége és sikerein alapuló tekintélye biztosították. - A ~ egységes igazgatása érdekében, egyben a maga személyes uralma biztosítására 27: kettéosztotta a tart-okat, s az ellenséges támadásoktól fenyegetett határmenti ter-eket, ahol éppen ezért jelentős katonai erőket kellett állomásoztatni, kivette a senatus hatásköréből, s neki felelős megbízottaival irányíttatta. Hadseregparancsnoki mivoltát azzal is hangsúlyozta, hogy a dictator Sullához és Caesarhoz hasonlóan fölvette nevei közé az imperator címet; elődeitől eltérően azonban nem melléknévként használta, hanem előnévként a Caius helyett. - Pol-közig. ter-en megtartotta a közt. intézmények látszatát, valójában azonban megváltozott a tisztségek jellege és hatásköre, amelyeket sorozatosan magára ruháztatott; egyidejűleg és huzamosan betöltött olyan jogköröket, amelyek elvben összeegyeztethetetlenek voltak, pl. proconsuli jogkörét az összes tart-okra kiterjesztette, hosszú időn át folyamatosan volt egyszerre consul és néptribunus. - Még Kr. e. 29: mint censor fölülvizsgálta a senatus összetételét, s magát tette a névjegyzék élére, ő lett a princeps senatus, s hatalmi helyzetét a princeps szóval jelölte; ebből származik az utódai által kiteljesített rendszer principatus neve. - Uralmát különben eszmei tényezőkkel is igyekezett alátámasztani, misztifikálni, fölhasználva a ~ népeinek hangulatát, hagyományait. A hosszú polgárháborúk idején Itália és a tart-ok, az egész ~ lakossága sokat szenvedett a harcok, pusztítások, rablások miatt. Octavianus és környezete ezért hangoztatta a maga béketörekvéseit, már a polgárháborúk idején. Actium után mind erősebben sugalmazták, hirdették, hogy a Princeps fogja teljesíteni a várakozásokat, megteremti a békét, amire valóban törekedett, s ennek hamarosan meg is mutatkoztak a jelei, pl. a tengeri keresk. biztonságának megszilárdulásában. Az érintettek között valóságos kultusza alakult ki: egy gazdag kereskedő, akinek K-i vállalkozásai óriási hasznot hoztak, Puteoli kikötővárosában tp-ot építtetett Octavianus tiszt-ére. Személyének hivatalos kultuszát azonban Róma és Itália ter-én nem engedélyezte, sőt K-en is csak a megszemélyesített Róma istennő és a maga közös tiszt-ének szentelt tp-ok építését hagyta jóvá. Bár az uralkodók istenítése K-en, Egyiptomban, majd a hellénisztikus monarchiákban már rég gyökeret vert, a maga személyének ilyen kiemelése több tényező érvényesítésével alakult. Kr. e. 42. I. 1: törv-ben ismerték el Caesar istenné válását; ettől kezdve nevébe fölvette a divi filius ('az istenné avatott fia') megjelölést. Mikor 27. I. 13: lemondott triumviri hatalmáról s deklarálta a közt. helyreállítását, azonkívül, hogy egy sor újabb hatáskörrel növelték hatalmát, kitüntették az augustus ('felséges') jelzővel. Ettől kezdve a maga tulajdonképpeni neve, C. Iulius Caesar Octavianus helyett hivatalosan az Imperator Caesar Augustus divi filius elnevezést használta. Utóbb Kr. e. 12: ő lett a pontifex maximus, a róm. államvallás feje. - Az utódai alatt kialakult →császárkultusz a ~hoz való hűség és odaadás ismérve lett, ami a ~ politeizmust hívő népeiben nem okozott bonyodalmat; azonban a monoteista hívők, a zsidók és a ker-ek körében ellenérzést és ellenállást váltott ki, ami sok viszály és szenvedés forrása lett. A róm. közvélemény Augustustól olyan nagyvonalú hódító pol-t várt, amilyet Caesar kezdeményezett. Augustus azonban elsősorban a ~ biztonságára törekedett; ennek érdekében uralkodása alatt főleg olyan ter. gyarapodás következett be, amely a róm. ter-eket természetes határokig tolta előre, ütköző ter-eket szerzett az Itáliát főként É-ról fenyegető támadások ellen. Ennek megfelelően új tart-ok szervezésére inkább a Ny-i ter-eken került sor: Kr. e. 33: Illyricum, 25: Galatia, 16: Noricum és Raetia, Kr. u. 9-10: Pannonia. K-en Rómára nézve előnyös diplomáciai megoldással biztosította a nyugalmat a pártus birod-mal szemben. Fenntartotta a vazallus kirságoknak azt a rendszerét, amelyet még Antonius alakított ki. Így Pontoszban Polemón (Kr. e. 38-8), Galatiában Amüntasz (36-25), Kappadókiában Arkhelaosz Sziszinész (Kr. e. 36-Kr. u. 17.), Judeában Nagy Heródes (36-7) maradhatott uralmon. - Nagy gondot fordított a városok fejlesztésére; helytartóit szigorúan ellenőrizte; a polgárjog adományozásával azonban csínján bánt. A tart-ok adózását, ami a múltban annyi zavart okozott, Caesar mintájára kivette a róm. adóbérlők kezéből, s helyi testületekre bízta a saját megbízottai irányításával. -

5. Intézkedései nemcsak Róma és Itália, hanem a tart-ok helyzetére is hatással voltak. Voltaképpen az ő uralkodásával, a principatus megalapításával kezdődik Itália és a prov-k egységes állammá szervezése. A közp. irányítás és a tart. ügyintézés zökkenőmentességét további intézkedések segítették: a helytartók, tisztségviselők minden ter-en Augustusnak voltak felelősek; a távoli vidékek közötti kapcsolat megkönnyítését útépítéssel és postaállomások hálózatának kiépítésével szolgálták. Agrippa, Augustus hű és lojális hadvezére elkészíttette a ~ térképét, majd hozzáfogtak a tart-ok lakosságának személyi és vagyoni fölméréséhez, a vagyonbecsléssel összekötött →népszámláláshoz, ami az adózás rendjét volt hivatva biztosítani. Ez az összeírás a tart-oknak Kr. e. 27: történt kettéosztását követően indult meg, nagyobb arányokban Kr. e. 16 után, s fokozatosan vette célba a tart-ok összlakosságának, tehát a róm. polgároknak és a helyi lakosságnak a fölmérését, nyilvántartásba vételét. Legkorábbi adataink Galliáról ismeretesek. -

6. Tiberius, Augustus feleségének, Liviának első házasságából született fia kiváló hadvezér volt, akit Augustus csak idősebb korában, Kr. u. 4: adoptált, majd Kr. u. 13: utódául jelölte. Tiberius igyekezett megerősíteni a ~ helyzetét, határait. Arméniát kliens-kirsággá tette, Kappadokiát tart-ként beolvasztotta a ~ba. A prov-k feladatát Róma és Itália ellátásában látta. A polgárjog adományozásában még Augustusnál is merevebb volt. A maga tényleges hatalmát megszilárdította, személyének istenítését elutasította, a helytartókat ő is szigorúan ellenőrizte. A tart-okban hagyományosan tovább érvényesültek a róm. jog mellett a helyi népjogok, szokások. A Tiberius uralkodásának vége felé elszaporodó felségsértési perek arra utalnak, hogy mind gyanakvóbbá vált, mind könnyebben adott hitelt a különféle gyanúsításoknak. 64: Nero cs. rendelte el az első →keresztényüldözést. -

7. ~ további császárai: 37: Caligula, 41: Claudius, 54: Nero, 68: Galba, Otho, Vitellius, 69: Vespasianus, 79: Titus, 81: Domitianus, 96: Nerva, 98: Traianus, 117: Hadrianus, 138: Antoninus Pius, 161: Marcus Aurelius, 180: Commodus, 193: Pertinax, Septimius Severus, 211: Caracalla, 217: Macrinus, 218: Heliogabalus, 222: Alexander Serverus, 235: Maximinus Thrax, 238: I. Gordianus, II. Gordianus, 244: Philippus Arabs, 249: Decius, 251: Gallus, 253: Volusianus, Valerianus, 260: Gallienus, 268: II. Claudius, 270: Aurelianus, 275: Tacitus, 276: Probus, 282: Carus, 284: Diocletianus, 286: Maximianus, 305: Constantius Chlorus, 305: Galerius, 306: I. Constantinus, 311: Licinius, 337: Constantius, II. Constantinus, I. Constans, 361: Julianus Apostata, 363: Jovianus, 364: I. Valentinianus Ny-on, Valens K-en, 375: Gratianus, 383: II. Valentinianus, 379: I. Theodosius K-en, 394: az egész ~ cs-a, 395: két részre osztotta a ~at: →nyugatrómai birodalom (395-476), keletrómai birodalom (→bizánci birodalom). →Európa **

Maskin, N. A.: Augustus principatusa. Kialakulása és társad. lényege. Bp., 1953. - LThK I-X. - Historia 1957:192. (Braunert, H.: Der römische Provinzialzensus und der Schatzungsbericht des Lukas-Evangeliums) - Bengtson, H.: Grundriss der römischen Geschichte mit Quellenkunde. München, 1967. - Maróti Egon-Horváth István Károly-Castiglione László: A régi Róma aranykora. Bp., 1967. - Jones, A. H. M.: Augustus. Uo., 1976. - Hartel, G.-Pólay, E.: Römisches Recht und römische Rechtsgeschichte. Weimar, 1987. - Grant, Michael: Róma császárai. Bp., 1996. - Római történelem. Szöveggyűjt. Szerk. Borhy László. Bp., 1998. - Cornell, T.-Matthews, J.: A római világ atlasza. Bp., 1999. - Török I:80. - Római tört. kézikv. Szerk. Németh György. Bp., 2001.